Válassza ki a helyét:

Ország

Ember és robot közötti együttműködésen alapuló gyártási megoldás a BMW-nél

A BMW Group Dingolfingban működő üzemének munkatársai mellett új, szenzitív segéderő állt munkába. Egy olyan segéderő, amely mindenekelőtt a monoton, fizikailag megterhelő munkát veszi le a vállukról: az LBR iiwa könnyűépítésű robot.


A kiindulási helyzet

A BMW-munkatársainak korábban az első sebességváltó tengely szerelése során akár 5,5 kilogramm súlyú és nem egyszerűen megfogható kiegyenlítő házakat is meg kellett emelniük és milliméter pontossággal a helyére illeszteniük. Most már a robot át tudja venni ezeket az ergonomikus szempontból kihívást jelentő munkát.

A feladat

A berendezés kialakítása során a különleges kihívás az MRK-konstrukció számára rendelkezésre álló kevés hely volt. Térben illeszkednie kellett abba a gyártósorba, amelyen a különböző összkerékhajtású sorozatok első sebességváltó tengelyeket szerelik.

Fogaskerekek érzékeny illesztése az ember és robot közötti együttműködés gyártóterületén (MRK)

A megoldás

A KUKA Systems által fejlesztett megoldás: egy keskeny, akasztófa alakú acélszerkezet, amelyre egy LBR iiwa robot van rögzítve. Ez helyet takarít meg, mert így az érzékeny könnyűépítésű robot felfüggesztve tud dolgozni. A külső érzékelőkre nincs szükség, mivel az LBR iiwa mind a hét tengelyében tartalmaz csukló-nyomaték-érzékelőket. Ezen kívül a megfogó a robot végeffektoraként élmentes és lekerekített MRK-burkolattal van ellátva, így ez is MRK-képes lesz és a munkás mindig védve van a sérülésektől. A kompakt vezérlőszekrény is elfért a meglévő gyártósoron és csatolófelületként szolgál a berendezés vezérléséhez. Az ember és a robot itt együtt illesztik az első sebességváltó tengely kiegyenlítő házát – kevesebb, mint fél perc alatt.


Az autóiparban a jövőben jelentősen több ilyen típusú alkalmazást fogunk látni. A termékek sokszínűségének korában egyértelmű versenyelőnyt jelent, ha a gyártás optimálisan illeszthető az adott esetben szükséges kihasználtsághoz – például rugalmas MRK-egységek segítségével

Jürgen Seifert, a KUKA Systems szenzitív robotika projektvezetője

KUKA rendszerpartner keresése a közelben

Találja meg itt a megfelelő partnert ágazatához vagy problémájához.