„Medical Robotics Challenge”: a KUKA Innovation Award 2020 döntősei

A világ minden tájáról jelentkeztek kutatócsapatok a KUKA „Medical Robotics Challenge” versenyére. Egy nemzetközi, független zsűri választotta ki az öt legjobb csapatot, akik végül egy KUKA LBR Med orvosi robottal valósítják meg koncepciójukat és mutatják be azokat a MEDICA orvostudományi kiállításon.

2020. február 26.

A KUKA Innovation Award nemzetközi szakmai zsűrijéhez idén összesen több, mint 40 ötlet érkezett – ez új rekord. „Ez a szám azt jelzi számunkra, hogy a ‚Medical Robotics Challenge’ mottóval egy fontos témára tapintottunk. Az orvosi robotika egyre nagyobb jelentőséggel bír”, mondja Dr. Rainer Bischoff, a KUKA Ipari Kutatás részlegének alelnöke.

Az öt döntős csapatnak most egészen a novemberben megrendezett MEDICA orvostudományi vásárig van ideje a koncepcióik megvalósítására. Ehhez egy érzékeny KUKA LBR Med könnyűszerkezetes robotot biztosítanak számukra – ez az első olyan robotikai komponens, amely tanúsítvánnyal rendelkezik az orvosi termékekbe való integráláshoz. Ezen kívül a csapatokat tapasztalt KUKA szakértők coacholják, akik a döntősöket az egész verseny során támogatják.

A KUKA Innovation Award 2020 döntőseinek egy LBR Med áll rendelkezésére koncepcióik megvalósításához.

A döntősök a Düsseldorfban megrendezett legnagyobb orvosi vásáron nemzetközi szakmai közönség előtt mutatják be koncepcióikat és a zsűri a győztest a 20 000 euró értékű KUKA Innovation Award kitüntetéssel díjazza.

A kitüntetést hetedik alkalommal ítélik majd oda. A cél pedig az, hogy gyorsítsák az innovációt a robotalapú automatizáció területén és erősítsék a technológiatranszfert a kutatástól az ipar irányába. A kitüntetés célcsoportjai a fejlesztők, a végzős egyetemisták és a vállalatok vagy egyetemek kutatócsoportjai.

Ők tehát a KUKA Innovation Award 2020 öt döntős csapata:

A KUKA Innovation Award 2020 döntőseinek csoportképe

1. SAHARRA csapat - Szlovák Műszaki Egyetem, Pozsony, Szlovákia

A lézersugárral végzett szőreltávolítás során a nagy koncentrációjú fény egészen a szőrtüszőkig hatol. Ott a lézersugarat aztán elnyelik a hajgyökerek pigmentjei, ami hőt szabadít fel. Ez károsítja a szőrtüszőt és gátolja a jövőbeni szőrnövekedést. A SAHARRA csapat egy olyan robotalkalmazást fejleszt, melynek segítségével javítható a kezelés pontossága és gyorsasága. Ehhez egy LBR Med robottal összekapcsolt navigációs rendszer fogja meghatározni, mely területeket kell még kezelni. Így elkerülhetők a szükségtelen dupla kezelések.

2. CONEEBot csapat – Hamburgi Műszaki Egyetem, Németország

A tű fontos eszköz a minimálisan invazív kezelések (pl. biopsziák) elvégzése során. Már régóta vizsgálják a képalkotó eljárásokat és a robotikát, hogy miként lehetne támogatni a tű pontos pozicionálását. Ennek során legtöbbször arról van szó, hogy a tűt a robot segítségével a cél felé irányítsák. Az orvosnak ezután már csak az a feladata, hogy a tűt a célig mozgassa. Ezt a feladatot a lágyszövet deformálódása és a bevezetéskor meghajló tű nehezíti. A CONEEBOT csapat célja egy, a környezetét felismerni képes okos tű fejlesztése és egy robottal történő összekapcsolása, amely segíti az orvost a tű pontos pozicionálása során.

3. HIFUSK csapat - Sant’Anna Főiskola, Pisa, Olaszország

A fókuszált ultrahangos sebészet (FUS) egy olyan nem invazív terápiás módszer, melyben megvan a lehetőség a rák kezelésének radikális megváltoztatására. A terápia ambuláns módon is elvégezhető és vágás nélkül használható, ezért nem okoz sebhelyet sem. Azonban a módszernek korlátozott a rugalmassága és csak orvosi képalkotás segítségével végezhető el. Ha a terápiát egy LBR Med robottal egészítik ki, lehetővé válik a nagyobb rugalmasság és ellenőrizhetőség elérése.

4. RAOCT csapat - Duke University, Durham, USA

A szemen végzett vizsgálatokat gyakran csak szemorvosok tudják elvégezni. A területen az egyik ígéretes technológia az optikai koherencia tomográfia (OCT). Habár ez a szkennelési módszer sok szembetegségnél (pl. glaukómás megbetegedések vagy a diabéteszes retinopátia) általánosan használt standard technológiának számít, a kezeléséhez magasan képzett szakemberekre van szükség. A technológia jobb hozzáférhetőségének érdekében a robottechnológia segítségével szeretnék automatizálni a tomográfot, jobb kialakításúvá tenni és a kezelését leegyszerűsíteni.

5. SpheriObot csapat – Shanghai Jiaotong Egyetem Sixth People’s Egyetemi Kórház, Shanghai Jiaotong Egyetem, Shanghai Electric Group, Kína

A csípőpanaszokkal jelentkező betegek száma igen nagy, a fiatalabb emberek körében is. A csípő diszplázia (a csípőizületi vápa elégtelen kifejlődése) hagyományos kezelési módszere az úgynevezett periacetabuláris oszteotómia (PAO). Ez a bonyolult fogalom egy olyan eljárást takar, melynek során a csípőizületi vápát több vágással kivágják és áthelyezik. Ez azonban az idegek vagy az erek sérülésével járhat. A kínai csapat egy olyan robotrendszert fejleszt, amely egy speciális fűrész segítségével a vápát kevés vágással célzottan képes újra pozicionálni. Ez növelheti az operációs eljárás pontosságát és csökkentheti a sebészeti trauma kockázatát.

Újdonságok letöltése

Cookie-beállítások OK és KUKA felfedezése

Ez a weboldal cookie-kat használ (többet is) az online módon is a legjobb szolgáltatás biztosítása érdekében. Weboldalunk további használata esetén kizárólag technikai okokból szükséges cookie-kat használunk. Az „OK és a KUKA felfedezése” gombra kattintva Ön hozzájárul a marketing célú cookie-k használatához is. A „Cookie-k beállítása” gombra kattintva kiválaszthatja, hogy mely cookie-kat használjuk.

Cookie-beállítások