Válassza ki a helyét:

Ország

A KUKA eléri módosított céljait, és mindeközben hatékonysági intézkedéseket valósít meg

2019. március 28.


  • Az új megrendelések 8,5%-kal 3,3 milliárd €-ra csökkennek.

  • Az árbevétel 6,8%-kal 3,2 milliárd €-ra csökken.

  • A vételár allokáció, növekedési beruházások és az újraszervezési költségek előtti EBIT 96,4 millió € (EBIT árrés: 3,0%).

  • Az adózás utáni eredmény 16,6 millió €.

  • A KUKA a hatékonyság növelésére vonatkozó intézkedéseket indított el.

  • A KUKA  ebben az évben Augsburgban összesen 350 teljes munkaidős állást megszüntetését tervezi.

  • 2019-es célok: Több mint 3,3 milliárd € árbevétel és 3,5%-os EBIT árrés a folyamatban lévő újraszervezési költségek végső értékelése előtt.

    A 2018-as pénzügyi év számos kihívás elé állította a KUKA-t. A negyedik negyedévtől kezdve a gazdaság lelassulása egyre inkább érezhető volt, és az ügyfeleink visszafogottabban döntöttek beruházásaikkal kapcsolatban. Ráadásul a KUKA-nak szembe kellett nézni projekt üzletága negatív hatásaival és a lelassuló kínai növekedéssel is. Ezek hatására a KUKA kiigazította az elmúlt üzleti évre vonatkozó előrejelzését, és bevezetett egy azonnali intézkedéscsomagot.

    „Keményen dolgozunk a hatékonyságunkon, szigorú költségrendet tartunk, és még inkább koncentrálunk vevőink konkrét, a regionális piacaikon meglévő igényeire” mondja Peter Mohnen, a KUKA AG vezérigazgatója. „Ehhez konzekvensen kell megvalósítanunk a bevezetett intézkedési tervet.”

    A KUKA Konszern az elmúlt pénzügyi évben 3 305,3 millió € nagyságú új megrendelést ért el, amivel 8,5%-kal az előző év értéke alatt maradt (2017: 3 614,3 millió €). Az erősen érezhető általános gazdasági visszaesés elsősorban a két központi piacunkra hatott, az autóiparra és az elektronikai iparra. Új megrendelések többnyire Európából érkeztek.

    A KUKA Konszern 2018-ban mintegy 3 242,1 millió €-t árbevételt ért el. Az előző évhez képest 3 479,1 millió €-val a forgalom 6,8%-kal csökkent. A visszaesés itt is érezhető volt a központi piacainkon. A KUKA forgalma több mint felét az autóiparban és az elektronikai iparban realizálja. Mindehhez jött még a lelassult növekedés Kínában, az egyik legfontosabb felvevőpiacunkon.

    A Book-to-Bill Ratio, azaz az új megrendelések aránya az árbevételhez képest a 2018-as pénzügyi évben konszern szinten 1,02-vel (2017: 1,04) 1 felett volt, és így jó kihasználtságot jelez.

    A KUKA Konszern rendelésállománya 2018 év végén 2 055,7 millió €-s értéket ért el. Ez enyhe 4,7%-os visszaesés az előző év értékéhez képest (2017: 2 157,9 millió €), és jó kihasználtságra utal a 2019-es évben.

    A KUKA Konszern a vételár allokáció, növekedési beruházások és az újraszervezési költségek előtti kamatfizetés és adózás előtti eredménynél (EBIT) 96,4 millió € értéket ért el (2017: 148,3 millió €). Ez 3,0% EBIT árrésnek felel meg (2017: 4,3%). 2018 összes ráfordításának figyelembe vételével a kamatfizetés és adózás előtti eredmény a KUKA Konszernben 34,3 millió € volt (2017: 102,7 millió €). Az EBIT árrés ennek megfelelően 1,1% volt (2017: 3,0%). A visszaesést kiegészítőleg a projektek romlására és a jövedelmezőség növelésére tett intézkedésekre lehetett visszavezetni. 

    A 2018-as pénzügyi évben a Free Cashflow a KUKA Konszernben -213,7 millió € volt. Az előző évhez képest az érték -135,7 millió € volt. Többek között az új gyártócsarnokot érintő megnövelt beruházások, egy gyártóüzem átépítése, és a Trade Working Capital növelése is hatott a Free Cashflow-ra. 

    A tárgyévben a KUKA Konszern 14 235 munkatársat foglalkoztatott. Ezzel a munkatársak száma az előző éves  adattal azonos szinten volt (2017: 14 256).

    Az intézkedéscsomag megvalósítása 

    A KUKA megváltozott keretfeltételekre áll át, és próbálja konzekvensen megvalósítaani a már januárban elindított intézkedési tervet. Ehhez hatékonysági program készült azzal a céllal, hogy a cég 300 millió €-t spóroljon meg 2021-ig. A 2019-es évre már magas, kétszámjegyű milliós összeg realizálódott. A megtakarítások között szerepel állások megszüntetése is az augsburgi központban, amely az aktuális helyzet alapján elkerülhetetlen.

    A KUKA azt tervezi, hogy ebben az évben Augsburgban összesen 350 teljes munkaidős állást szüntet meg. A leépítés elsősorban az úgynevezett közvetett területekre koncentrál, és lehetőség szerint társadalmilag elfogadható módon fog megtörténni.

    „Tisztában vagyunk vele, hogy ez nem lesz egyszerű út”, mondja Peter Mohnen vezérigazgató. Ezért körültekintően hozunk döntéseket, és egyeztetéseket folytatunk a munkavállalók képviselőivel. „Tisztában vagyunk a felelősségünkkel, és számunkra a KUKA jövője a fontos.”
    Kínában a vállalat konzorciumok felépítésére koncentrál, és ott új termékek fejlesztésébe kezd a helyi piac számára.
    A kutatás és fejlesztés területén világos fontossági sorrendet állítottunk fel, és erre globálisan összpontosítunk. A szervezeti felépítés élesebb lett a globális együttműködés javítása érdekében, és hogy az ügyfeleket még jobban a középpontba tudjuk állítani. 

    2019-es előrejelzések

    A jelenlegi gazdasági előrejelzések és keretfeltételek mellett, valamint az aktuális kockázatok és lehetőségek mérlegelése alapján a KUKA a 2019-es pénzügyi évben enyhén emelkedő kereslettel számol. Elsősorban Ázsiában, és különösen Kínában számítunk növekedésre. Európa és Amerika is kissé pozitívan fog fejlődni. Ágazati szinten a KUKA a General Industry felvevőpiacain növekedésre számít az előző évhez képest. Az autóiparban stabil marad a kereslet. Bizonytalanságok elsősorban az aktuális politikai és gazdasági fejlődésből adódnak. Ebben érintettek a világszerte legnagyobb robotika felvevőpiacai, például az autóipar és az elektronikai ipar is, amelyek fejlesztéseit szem előtt tartjuk.

    A KUKA a jelenlegi keretfeltételek és árfolyamok alapján a teljes 2019-es évben enyhén emelkedő, 3,3 milliárd € nagyságú forgalomra számít. A KUKA Konszern az aktuális gazdasági keretfeltételek és a várt üzleti átalakulás feltételei mellett abból indul ki, hogy közel 3,5%-os EBIT árrést fog elérni a folyamatban lévő újraszervezési költségek végső értékelése előtt. 

    A teljes 2018-as üzleti jelentés letölthető itt:
    www.kuka.com/en-de/investor-relations/reports-and-presentations

KUKA Konszern mutatószámai

Millió €-ban

2014

2015

2016

2017

2018

Új megrendelések

2 229,0

2 838,9

3 422,3

3 614,3

3 305,3

Rendelésállomány

1 702,5

1 639,0

2 048,9

2 157,9

2 055,7

Árbevételek

2 095,7

2 965,9

2 948,9

3 479,1

3 242,1

EBIT

141,8

135,6

127,2

102,7

34,3

Forgalom %-a

6,8

4,6

4,3

3,0

1,1

Capital Employed %-a (ROCE)

28,8

20,0

16,2

10,9

2,9

Speciális hatások*

-

28,0

31,9

48,7

EBIT tisztázva*

141,8

135,6

155,2

134,6

83

EBIT tisztázva* a forgalom %-a

6,8

4,6

5,3

3,9

2,6

EBIT tisztázva* a Capital Employed %-a (ROCE)

28,8

20,0

19,8

14,2

7

EBITDA

185,3

259,1

205,3

180,2

121,2

Forgalom %-a

8,9

8,7

7,0

5,2

3,7

Speciális hatások*

-

28,0

31,9

48,7

EBITDA tisztázva*

185,3

259,1

233,3

212,1

169,9

EBITDA tisztázva* a forgalom %-a

8,9

8,7

7,9

6,1

5,2

(átlagos) Capital Employed

492,0

676,8

783,0

950,4

1 185,0

Munkatársak (12.31.)**

12 102

12 300

13 188

14 256

14 235

* 2016: Speciális hatás a Midea csoport vételi ajánlata keretében; 2017: Speciális hatás a növekedési beruházások keretében; 2018: Speciális hatás a növekedési beruházások és újraszervezési költségek keretében
** A munkatársak száma a teljes üzleti jelentésben a teljes munkaidős állásokon alapul (FTE – Full Time Equivalent).

Robotics mutatószámai

Millió €-ban

2014

2015

2016

2017

2018

Új megrendelések

805,5

891,2

1 088,8

1 223,3

1 202,9

Rendelésállomány

241,5

233,4

316,1

331,2

332,8

Árbevételek

834,6

909,6

993,5

1 200,6

1 182,4

EBIT

88,9

100,2

100,7

133,1

134,4

Forgalom %-a

10,7

11,0

10,1

11,1

11,4

Capital Employed %-a (ROCE)

53,1

56,6

51,7

56,4

40,6

EBITDA

112,0

126,1

123,2

157,2

162,8

Forgalom %-a

13,4

13,9

12,4

13,1

13,8

Capital Employed

167,3

177,1

194,9

235,9

330,8

Munkatársak (12.31.)

3 644

4 232

4 726

5 010

5 399

Systems mutatószámai

Millió €-ban

2014

2015

2016

2017

2018

Új megrendelések

1 456,0

1 428,1

1 644,6

1 530,2

1 313,7

Rendelésállomány

955,4

923,2

1 139,3

1 073,4

1 001,9

Árbevételek

1 285,6

1 471,7

1 395,5

1 579,2

1 301,5

EBIT

80,2

114,7

91,3

17,8

-32,8

Forgalom %-a

6,2

7,8

6,5

1,1

-2,5

Capital Employed %-a (ROCE)

67,9

87,9

42,8

6,3

-9,9

EBITDA

97,4

135,6

113,5

34,5

-17,0

Forgalom %-a

7,6

9,2

8,1

2,2

-1,3

Capital Employed

118,1

130,5

213,1

281,9

331,5

Munkatársak (12.31.)

5.81

5 146

5 189

5 459

4 811

Swisslog mutatószámai

Millió €-ban

2014*

2015

2016

2017

2018

Új megrendelések

551,8

742,6

926,2

835,5

Rendelésállomány

517,2

491,0

624,7

768,3

747,5

Árbevételek

620,8

593,5

763,7

819,3

EBIT

-45,9

4,8

10,4

-16,3

Forgalom %-a

-7,4

0,8

1,4

-2,0

Capital Employed %-a (ROCE)

-14,5

1,5

3,0

-4,3

EBITDA

24,5

28,2

36,8

9,2

Forgalom %-a

3,9

4,8

4,8

1,1

Capital Employed

154,6

315,9

317,4

346,8

383,5

Munkatársak (12.31.)

2 369

2 555

2 679

2 904

3 075

* A Swisslog első konszolidálása 2014. december 31-én történt.